A marosvásárhelyi Művészeti Líceum érdekében tárgyaló öt tagú bizottság az Erdélyi Római Katolikus Státussal is megpróbál egyezségre jutni a mai Unirea Főgimnázium ügyében.
Az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsi frakciója közleményben értesítette a sajtót arról, hogy a kolozsvári székhelyű Erdélyi Római Katolikus Státus augusztus 1-től felbontotta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal kötött szerződést, amely az egykori Katolikus Gimnázium – a mai Unirea Főgimnázium – épületeinek bérbeadására vonatkozott.
A legutóbbi, augusztus 6-i rendkívüli tanácsülésen a Peti András RMDSZ-tanácsos egy határozattervezet nyújtott be, amely három évre kötendő, meghosszabbítható bérleti szerződést irányoz elő, amely a hivatal teljes tartozásának kiegyenlítésekor lép érvénybe.
A katolikus egyház ugyanakkor vállalná, hogy ezt az összeget teljes egészében a javításokra fordítja, akárcsak a szerződés értelmében ezután bevételezendő házbér 60 százalékát.
Szeptember 6-án Peti András ülésvezető kitételt iktatott be a Művészeti Líceummal kapcsolatos határozatba: ugyanaz az öttagú bizottság tárgyal majd a második iskolaügyben is.
0 Megjegyzések